Progresszív rock, pszichedelikus rock, hard rock, soul, funk, beat, filmzenék

RETRO ROCK

RETRO ROCK

Jon Anderson, Vangelis és a gengszterek

Kultikus albumok: Jon & Vangelis – The Friends Of Mr. Cairo (1981)

2021. október 12. - Teakbois

1974-ben minden idők egyik legfontosabb progresszív rockzenekara, a brit Yes első ízben vesztette el később visszatérő billentyűmágusát, Rick Wakemant. A túl sokat vedelő, de mindig 100%-osan teljesítő muzsikus helyét a svájci Patrick Moraz vette át, ám rövid ideig úgy tűnt, hogy mégsem neki jut majd a feladat, hanem egy akkoriban már szólósztárnak számító görög állampolgárnak. A szintetizátor-szakértő Vangelis is elment a Yes meghallgatására, de mivel az „állásinterjún” kiderült, hogy esze ágában sincs repülőre ülni a banda hamarosan esedékes turnéja kedvéért (ki nem állhatta az utazás e módját), valamint némi közös jammelés után egyetértett abban a tagokkal, hogy a stílusaik nem passzolnak egymáshoz, végül egyetlen „nyereménnyel” indulhatott haza: évekre szóló barátságot kötött a Yes énekesével, Jon Andersonnal.

jon_vangelis_the_friends_of_mr_cairo_1981.jpg

Tovább

Az Aerosmith énekese nem tudta áramtalanítani a Kansast

Nehéz az együtt turnézó zenekarok élete: egyrészt a helyszíneken rengeteg megoldandó probléma merülhet fel, másrészt a folyton rivalizáló alakulatok igen hamar képesek egymás agyára menni. 1975-ben a progresszív rockot játszó és ezzel hamarosan világhírűvé váló Kansas tagjainak esze ágában sem volt versenyezni az épp velük gürcölő és szintén a megasiker kapujában álló Aerosmith-szel, mivel teljesen eltérő stílusú zenét játszottak. Ám Steven Tyler nem tudott nyugton maradni, és ezzel bizony a saját testi épségét veszélyeztette.

kansas_76_1.jpg

Tovább

Little Richard és a tengerpart bombanői

Catalina Caper, 1967… Igencsak leharcolt kópia… Nem baj, fűzzük csak be a vetítőgépbe, és tekintsük meg! A történet? Ellopnak egy ókori kínai pergamentekercset egy Los Angeles-i múzeumból… A tolvaj ugyanazon a jachton érkezik Catalina festői szigetére, mint leendő lebuktatója, a tinédzser Don Pringle. A játékidő tetemes részét a hajón és a tengerparton zajló bulizás teszi ki, de marad egy kevés a nyomozósdira is. Pringle és haverjai végül visszaszerzik a kínai relikviát, a tolvaj pedig elnyeri méltó büntetését… Úgyhogy folytatódhat a buli!... A felszínes hedonizmus retro poklában csupán két és fél percre sejlik fel a megváltás lehetősége: a rock and roll prédikátora, Little Richard tiszteletét teszi a filmvásznon, és megint hatalmasat énekel.

little_richard_22.jpg

Tovább

David Coverdale & Jimmy Page: „Rázd a fámat, baby!”

1991… A hirtelen eluralkodó grunge és az alternatív zene szinte egyetlen nap alatt nyugdíjazza a hedonista aréna rockot. A 80-as években befutó „hajbandák” kétségbeesésükben vagy nyersebb (bluesosabb, retrósabb stb.) irányba fordulnak, vagy kínos erőltetettséggel próbálnak grunge-osan depresszívvé válni, vagy feloszlanak. A 60-as és 70-es években alakult klasszikus rockzenekarok sincsenek irigylésre méltó helyzetben: bár továbbra is jól cseng a nevük, a többségük távolról sem arat akkora sikereket, mint egy-két évtizeddel korábban. Az 1987-es albumával rocktörténelmet író és a tagok bankszámláit felhizlaló Whitesnake-et az énekes zenekarvezető, az 1951. szeptember 22-én született David Coverdale kényszerpihenőre küldi, a Led Zeppelin gitármágusa, az 1944. január 9-én világra jött Jimmy Page pedig nem túl izgalmas 1988-as szólóalbuma óta következetesen nem csinál semmi érdemlegeset. E két, ekkoriban nem túl divatos sztár az 1991-es esztendőben egymásra talál, és 1993-ban megjelenteti az évtized egyik legjobb albumát.

coverdale_page_22.jpg

Tovább

Lucifer’s Friend: Egy asztalnál az ördöggel

Kultikus albumok: Lucifer’s Friend − Banquet (1974)

Az egyik legelcsépeltebb saját gyártmányú közmondásom szerint azért érdemes alaposan elmélyülni a 60-as és 70-es évek ma már kevésbé ismert zenekarainak munkásságában, mert gyakran olyan albumok akadhatnak a képzeletbeli horgunkra, amelyek nem csupán zseniálisak, de sokkal jobbak megannyi közkedvelt és híres lemeznél az adott műfajban. E kincsek közé tartozik a hard rockot jazzes és progos elemekkel vegyítő Lucifer’s Friend 1974-es Banquet-je is.

lucifer_s_friend_banquet_1974.jpg

Tovább

Amikor James Bond szép ellensége dalra fakadt

A kém, aki szeretett engem egyik legemlékezetesebb jelenetében egy Naomi nevű helikopterpilóta hölgy kéjes mosollyal az arcán szeretné eltenni láb alól a Roger Moore által alakított James Bondot, de természetesen (halálos) kudarcot vall. A Naomit játszó Caroline Munro neve hazánkban nem mondható közismertnek, az Egyesült Királyságban azonban máig ő számít minden idők egyik legmenőbb fotómodelljének, akinek a képmásával megannyi terméket reklámoztak három évtizeden át.

munro_26.jpg

Caroline Munro A kém, aki szeretett engem örömmel gyilkoló pilótanőjeként

Tovább

Erotika Morricone módra

2020-ban, 91 éves korában hunyt minden idők egyik legsikeresebb komponistája, a megkapóan egyedi és senki máséhoz nem hasonlító dallamvilágú filmzenéket ontó Ennio Morricone, akinek a becslések szerint 520 mozgóképes műben hallható a muzsikája. A rendkívül termékeny alkotó leghíresebb melódiáit (amelyek olyan filmklasszikusokhoz köthetők, mint A jó, a rossz és a csúf, a Volt egyszer egy Vadnyugat, A profi, a Volt egyszer egy Amerika, és persze a Cinema Paradiso) a magyar zenerajongók is kívülről fújják, akiket ezúttal olyan pikáns zenei kirándulásra invitálok, amelynek során a maestro idehaza kevésbé ismert, ám szintén zseniális műveit ismerhetik meg.

vlcsnap-2021-09-12-18h22m29s893.png

Anita Strindberg az Una lucertola con la pelle di donna című thrillerben

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre. 

Tovább

Paul Williams: Aki furcsából lett különleges

Annak, hogy a gulyáskommunizmus évtizedeiben mennyire szelektáltan és megkésve jutottak el Magyarországra a tengerentúlról a popkulturális információk, egyik legszomorúbb következménye, hogy több olyan legendás „retro” alkotó sem került be a hazai köztudatba, aki az USA-ban vagy Nyugat-Európában nem pusztán népszerűnek számít, de konkrétan az élvonalba tartozik. Így járt a nagy amerikai zeneszerző, énekes és alkalmi karakterszínész, Paul Williams is, akinek megannyi listavezető sláger és emlékezetes filmszerep fűződik a nevéhez, mégsem hallott róla nálunk szinte senki. 

paul_williams_22.jpg

Tovább

Yes: Nagyban gondolkodók diadala

Kultikus albumok: Yes – Magnification (2001)

2000-ben minden idők egyik legnépszerűbb progresszív rockzenekara, az 1968-ban alakult Yes kénytelen volt megválni aktuális billentyűsétől, Igor Khoroshevtől, az ugyanis a banda Masterworks címmel zajló turnéja során részegen szexuális zaklatásra vetemedett − pechjére két női biztonsági őrrel szemben viselkedett megengedhetetlenül, akik végül ártalmatlanították. Miután a Yes búcsút mondott a csapat szeretetközpontú és békeharcos imázsába alaposan belerondító ifjú virtuóznak, a négy megmaradt őstag (Jon Anderson énekes, Chris Squire basszusgitáros, Steve Howe gitáros és Alan White dobos) úgy döntött, hogy a formáció történetében először billentyűs nélkül állnak neki a lemezfelvételnek, viszont szimfonikus zenekarral fognak dolgozni, akárcsak 31 évvel korábban a második nagylemezükön. Bátraké a szerencse: az együttes ezúttal is igazi remekművel rukkolt elő.

yes_magnification_2001.jpg

Tovább

Cher és a felhevült matrózok

1989-ben jelent meg Cher Heart Of Stone című albuma, amelyen egyik sláger követi a másikat, és a szexi fellépéseiről hírhedt díva nem kevesebbet köszönhet neki, mint azt, hogy visszarepítette az A-listás sztárok körébe. A lemez egyik legismertebb dalához forgatott videoklip igencsak botrányosra sikeredett, sőt majdnem gutaütést okozott az amerikai haditengerészet fejeseinek.

cher_50.jpg

FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

Tovább
süti beállítások módosítása